világítás
Foscarini
Több mint fény – színtiszta érzelem, tartja lámpáiról a neves olasz gyár, a Foscarini, melyet 1981-ben alapítottak Muranóban. Első kollekciójukat 1983-ban dobták piacra – ennek 30 éves évfordulóját egy New York-i és egy milánói showroom megniytásával ünnepelte a cég. Az első olyan lámpa, melyet nem a gyáron belül terveztek, hanem designer jegyzett 1985-ben került bemutatásra, és azóta számos designtörténeti jelentőségű modell született, mint 1993-ban az első nem üveg alapanygú lámpájuk, a polietilénből készült Havana, vagy 2005-ben Patricia Urquiola Caboche családja, melyek az időtlen design kiemelkedő példái.
Az Álomgyár – ahogyan számos designkötet emlegeti a neves olasz Alessi márkát, mely háztartási és konyhai eszközök, kiegészítők gyártására szakosodott. A design mellett az innováció is fontos szerepet játszik abban, hogy egyedi, számos esetben az adott tárgyról a kollektív tudatunkban élő képet felülíró képi világ szülessen. Gondoljunk csak Philippe Starck Juicy Salif citromfacsarójára, a márka egyik emblematikus darabjára. A különleges design darabok persze nem születhetnének meg a nemzetközi designer gárda elkötelezett munkája nélkül – többek közt Michael Graves, Richard Sapper, Zaha Hadid, Stefano Giovannoni öregbítik az Alessi hírnevét.
Oluce
Az 1945-ben Giuseppe Ostuni által alapított OLUCE az egyetlen olyan olasz design lámpa gyártó cég, mely a mai napig szinte változatlan kollekcióval van jelen a piacon.
Az OLUCE modellek az olasz formatervezés történelmének mérföldkövei. A gyártás és a formaalkotás a legkorábbi design tradíciókon alapul; az évtizedes tapasztalatok felhasználásával alkotja meg jövőbe mutató különleges, olykor sajátos megjelenésű lámpáit, melyek az évtizedek folyamán meghatározó ikonikus darabokká szilárdultak.
Tervezői között az olasz formatervező szakma legtehetségesebb alakjai tűnnek fel. Az Oluce a korai ’60-as években találkozott a fiatal Joe Colombo-val; az ő általa tervezett modell sorozat a mai napig változatlan formában található meg a gyár katalógusában. A ’70-es évek kezdetén csatlakozott a tervezők csapatához az ifjú Vico Magistretti, aki hamarosan az egyik legmeghatározóbb mesterré vált a design világában. És most, a legújabb kor hajnalán, az Oluce továbbra is képes megőrizni aktualitását, és megnyitni kapuit a kortárs tehetségek előtt, kiknek erőssége a friss, új trendek megalkotása a maguk egyéni speciális nyelvén.
Az Oluce egyet jelent tervezőivel és azok alkotásaival. Designtudatában azonosul a tökéletes geometriát preferáló Vico Magistretti-vel, a klasszikus modernista Joe Colombo-val, a költői minimalista Toshiyuki Kita-val és Laudani&Romanelli-vel, az átütő energikusságot képviselő Emmanuel Babled mellett a szűkszavú Gordon Guillaumier-rel, Carlo Colombo-val és végül a tömör eleganciát valló Astori de Ponti-val.
Gubi
A GUBI valami új és valami régi megjelenítése a kortárs designban, más szavakkal időtlen design ikonok.
Egy folyamatos utazásra invitál, melynek célja, hogy felfedezzük a múlt és a jövő design ikonjainak világát. A gyár célja, hogy egy megkülönböztetett pozíciót vívjon ki magának a nemzetközi design térképén , azzal, hogy kevésbé ismert, de a maga korában nagy elismerésnek örvendett és jövőbemutató munkásságú tervezők darabjait kelti újra életre. Mindenképpen említésre méltók: Greta M. Grossmann lámpái és bútorai, Jacques Adnet tükrei és Robert Dudley Best lámpái.
Ahhoz, hogy egy darab a GUBI kollekciójához tartozzon, mindenképpen valami specialitást kell tartalmaznia. Ez lehet egy virtuóz forma, egy különleges anyag vagy technológia.
Minden egyes GUBI modell hordozza azt a különlegességet, hogy tervezéskor (a múltban) és újragyártásakor (a jelenben) éppúgy létjogosult az igényes enteriőrökben.
Ezért nevezhetőek ezen darabok design ikonoknak.
Nemo
Minden modell egy fogalomként születik. Az álom formát ölt, amikor papírra vetjük. Az alkotó folyamat itt kezdődik.
A NEMO egyszerű elvet követ: megformázza tervezői ideáit, hogy élvezhessük azok látvány nyújtotta szépségét. Olyan rendkívüli megjelenésű tárgyakat alkot, melyek belső tereink szerves részeivé vállnak, kiegészítve a főbb berendezési tárgyakat emelik a környezet harmonikus egységét.
A gyárat 1993-ban alapította Franco Cassina és Carlo Forcolini. A kezdetektől napjaink szinte minden évben új darabokkal állnak a világ elé. Forcolini mellett, kinek Hydra lámpája 1999-től, a tervezés pillanatától széles körben elismert, számos kortárs tehetség munkáját tükrözi a kollekció.
A Giancarlo Fassina által tervezett Regulus az Irala Marelli Ara állólámpáján keresztül Karim Rashid Frizzi-jéig a teljes kollekció a kortárs modern terek önálló egyéniséggel bíró alkotóelemei.